2013. október 19., szombat

XIV. kerület, Örs vezér tere - Talléros

A Kalota Béla által készített felvételen látható Talléros Sörbár mai helyének megtalálása némileg nehéz feladatnak bizonyul, hiszen az Örs vezér tere elég tág helymeghatározás. Az, hogy a fotón sajnos nincs egyértelműen beazonosítható elem, pedig még nehezebbé tette a keresést. Sárpátki Ádám 2010-ben arra a megoldásra jutott, hogy a Talléros helyén az IKEA Lakberendezési Áruház áll. Ebből a felfedezésből indulva, először én is készítettem egy fotót az IKEA-ról, ami tulajdonképpen semmilyen változáson nem esett át. Mivel semmilyen kapaszkodóm nem volt a 2010-es képen kívül, megpróbáltam utánajárni, biztosan ott volt-e a Talléros, ahol ma az IKEA. Kutakodásom során, megnéztem a szemközti oldalon található Sugár Üzletközpont weboldalát, amelyet 1980-ban nyitottak meg. Az oldalán található egy fotóalbum a régi Sugárról (link a fotóalbumhoz), melyben rábukkantam egy képre, amin kivehető, hogy a Kalota-fotón látható épület-csoport valóban a mai IKEA helyén állt. Ahogy már említettem az IKEA nem sokat változott, az 1990-es nyitása óta 2006-ban bővítették ki, azóta tartja biztos pozícióját az Örs vezér tere központi helyeként.

Kalota Béla felvétele:



Sárpátki Ádám fotója, 2010-ben:



A Talléros helyén álló IKEA 2013-ban, Abai Bernadett fotóján:


A hely az iTTiVOTT adatbázisban.


ITTIVOTT 14. nagyobb térképen való megjelenítése

2 megjegyzés:

  1. Jól emlékszem erre a butiksorra, ahol volt a söröző, mert sokáig az Örsön laktam. Az IKEA bővítésekor bontották le 2000-ben.

    VálaszTörlés
  2. AJó öreg sarkantyú kocsma ,de sokatt ittam itt jaffát,míg apám sörözött 70-80as években.

    VálaszTörlés