2013. október 18., péntek

VII. Rózsa u. 21.

2013-ban engem is a Diana Vadászbolt fogadott. A dolgozók elmondása szerint 2007 óta vannak itt, korábban pedig egy (ha jól emlékszem) Pokoltűz nevű hely működött itt. A régi Söröző cégér tehát már nagyon rég lekerülhetett a falról. Kalota képéhez képest megváltozott a környék is, mintha egy fokkal "elegánsabb" lenne.



2010 tavaszán Ungár erika tett látogatást a helyszínen. A korábbi söröző helyén egy vadászboltot talált már csak. Az épület, és az utca is áteshetett felújításon a közelmúltban.



Kalota Béla eredeti felvétele:





A hely az iTTiVOTT adatbázisában

Térkép

iTTiVOTT 07. nagyobb térképen való megjelenítése

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése